A Húsvét eredete

Húsvét a feltámadás, az újjászületés ünnepe. A keresztény egyház ilyenkor emlékezik meg Jézus feltámadásáról, és ilyenkor köszöntjük a tavaszt, a természet újjáéledését is. A húsvét időpontját 325-ben állapította meg a niceai zsinat, a napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapot kijelölve.

A keresztény egyház szertartásaiban a hosszú ünnepi időszak átfogja a kora tavasz és a nyár elejei hónapokat. Az előkészületi idő a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos sivatagi böjtjének emlékére, önmegtartóztatására tanít. Ezt kisebb, nagyobb ünnepek követik s a húsvéti ünnepkör a pünkösddel zárul.

Húsvétkor, a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását ünnepli, mely a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. A húsvétot megelőző vasárnap, virágvasárnapon, arról emlékezik meg az egyház, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe. A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkbe. Nagypéntek Krisztus Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának a napja. Nagyszombat este pedig a körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus - amint azt előre megmondta - harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból.